Egy színszakértő mindennapjai

Beszélgetés Dr. Tari Gáborral

Évek óta baráti kapcsolatot ápol a Baumit Kft-vel, számos konferencia és előadás meghívott szakértő előadója. Az idei évben az a megtiszteltetés érte, hogy az Év Homlokzata Pályázat 2014 zsűrijében is helyet foglalhat, így kiválasztva a tökéletes színharmóniával rendelkező homlokzatokat. Nevével a „Baumit Világa Facebook” oldalán is sokan találkozhatnak, hiszen minden hónap aktuális Life színéhez tőle olvashatunk szakértői hozzászólásokat. A Baumit Dr. Tari Gábor színtervező szakemberrel, egyetemi docenssel, a BME Színdinamika Szakmérnöki Műhely vezetőjével beszélgetett.

 

Dr. Tari Gábor színszakértő - Baumit

  2013 Baumit Life Bál – Siófok, Hotel Azúr – A Dr. Tari Gábor által összeállított színkerék a Baumit Life színekből, a vendégek színpreferenciájának mérésére 

Mivel foglalkozik pontosan egy színszakértő? Milyen területeket fed le szakmája?
Mivel a Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán tanítok, ezért a legtöbb színekkel kapcsolatos megvalósult munkám is az építészeti színtervezés – főként műemléki jellegű épületek újraszínezése, vagy a mostanság aktuális panelszínezés - témájában valósulnak meg. Az ilyen munkák színvonalas megoldása, ezek esztétikai, vagy elméleti problémái, sokszor nagyobb felkészültséget igényelnek az átlagos építészeti ismeretektől, ezért fordulnak hozzám a megrendelők.

Miért választotta ezt a pályát?
Én a Képzőművészeti Egyetemen festőművészként végeztem, aztán amikor a Rajzi és Formaismereti Tanszékre kerültem tanítani az egyetemre – színek iránti fogékonyságom láttán – Dr. Nemcsics Antal tanár úr, a színdinamika tudományának hazai létrehozója engem nevezett meg utódjául, amikor nyugdíjba vonult. Több mint 10 éve vezetem már a Színdinamika Szakmérnöki Műhelyt és egy önálló színharmónia rendszer megalkotásával szereztem tudományos doktori címet. A festészet mellett számomra fontos terület épített környezetünk vizuális hatásának javítása a színek segítségével, egyrészt konkrét megvalósult munkákkal, másrészt a jövő építészeinek szemléletformálásával. Jó érzés, amikor régi tanítványaim kérnek fel szakmai együttműködésre, vagy viszontlátom a városban azt az irányzatot, színfelfogást, amit én tanítok.

Mennyire befolyásolják mindennapjainkat, hangulatunkat a színek?
Sokkal jobban, mint ahogy azt az emberek gondolják! Ez persze csak akkor derül ki, amikor valaki rosszul megoldott színes környezetben hirtelen elkezdi megmagyarázhatatlanul rosszul érezni magát. Ilyen jelzést is kaptam már, amikor például anyagszerűtlen, túl erős, tolakodó színű lakásban állandó feszültség, idegesség, ingerlékenység alakult ki a tulajdonosnál. Persze nem a bulvármédiából kellene a feltűnősködő és affektált lakberendezési ötleteket leutánozni. De az ellenkezőjét is lehet tapasztalni, amikor valaki nem is tudja miért, de elkezd gyakran látogatni egy kávézót, mert otthonos, vagy éppen „szexi” az aurája, vagy agyonhord egy kedvenc ruhadarabot, mert úgy érzi abban a legjobban azonos önmagával... Ezekért mind a színek a „felelősek”!

Mi alapján választunk általában színeket? Vannak kerülendőek?
A legtöbb ember téveszmék alapján választ. Óvatoskodásból, feltűnésből, vagy az utánzási reflex alapján, aminek az igazi oka persze a színek ismeretének hiánya, vagy hogy soha nem találkozott azzal a színnel - annál a tárgynál vagy dolognál - ami lehet, hogy aztán nagyon tetszene neki. De az is az ok, hogy nem megfelelő a tárgy- és öltözködéskultúra által felkínált termékek színkészlete. A színekhez csak felületesen értő divatdiktátorok és stylistok állítják össze jórészt. Szinte alig találni különböző korú emberek számára is gazdag, megfelelő és kifejező színválasztékot ruhákban. Persze az elején csak ironizáltam - a pszichológia szerint, az emberi karakterek, pillanatnyi életszakaszok, vagy hangulatok nagyon szoros összefüggésben vannak a színpreferenciával. De hogy kicsit tudományosabban, mérnökibben közelítsek, az építészetben van egy anyagszerűségi harmónia-elv is, pl. vakolt felületre nem szabad olyan színt választani, ami egy műanyag gyerekjáték, vagy gumicukor esetében teljesen megfelelő lenne.

Mit tapasztal: hazánkban mennyire bátran nyúlnak a tervezők a színekhez?
Legtöbbször bátortalanul, a következményektől félve nyúlnak a színhez, amit komolykodó felsőbbrendűséggel és visszafogottsággal lepleznek. Vagy éppen arrogánsan felvállalt, indokolhatatlan szubjektivitással - a feltűnősködés okán - szerencsére kevesebbszer. Ez a kettősség jellemző sokszor építészeti „nagyjainkra” is. Például a fekete és fehér szélsőségeit és ennek ellentéteként a harsogó színeket sokan próbálják meg a beazonosíthatatlan, szabadon szárnyaló tehetség jelmezeként magukra ölteni, de a „színek szorgos katonájaként” a köztük lévő igazán szép és építészethez illő árnyalatokban már nem tudnak eligazodni, hiszen ahhoz sok kísérlet és színismeret kell. Országos szinten, a nagy átlagot nézve, a jellegtelenség, kifejezéstelenség a domináns – főleg a megbízó kérésére. A legáltalánosabb hozzáállás persze az, hogy mindegy milyen a szín, majd valamilyen csak lesz, problémát ne okozzon, de ne kelljen külön pénzt fizetni a színtervezésért!

Vannak nemzetközi trendek, irányzatok? Mennyire kapcsolódik be Magyarország ennek a véráramába?
Most a kardjukba dőlhetnének azok, akik még 20 éve azt tanították, hogy a szín másodlagos, a szín csak cicoma, az építészet leginkább formacentrikus, hiszen a mai nemzetközi trendek egyik iránya pont az erőteljes színekre és a sokszínűségre épít. De így ez - mint minden más globalizált irányból jövő stíluselem - utánzásra kerülhet, amely ma már megengedett! Persze ennek oka az új bevonattechnikáknak, szerelhető, tetszés szerint színezhető és texturálható burkoló elemeknek is köszönhető. Ez tulajdonképpen jó irány, felszabadíthatja a tehetséges tervezők fantáziáját és a személyes stílus kialakítását is segítheti a kölcsönvett formák helyett. És akkor még hozzánk el sem érkezett a 3D-s nyomtatás az építészeti anyagokban! Úgy látom, a nemzetközi cégek jelenléte miatt a bekapcsolódás is adott, majdnem minden elérhető, amit egy tervező megálmodik. A probléma inkább a kiemelt beruházásokon túl, a nagytömegű épületszínezések esetében van (pl. panelszínezés): az odafigyelés, a koordináció hiánya, az igazságtalan összefonódás és nem a tehetségen alapuló munkaelosztás miatt.

Van „regionális” különbség a városi és vidéki/népi színhasználat között? Ugyanazt a színt használják Nyugat-Magyarországon, mint például Nyíregyházán?
Lehetne különbség, - hiszen minden bizonnyal van tájegységeink közt is olyan, a régmúltra visszanyúló színezésbeli különbség, helyi stílusirány, amit jó lenne viszont látni, de ez olyan építészettörténeti tudást igényel, amivel a szakmában jelenlévők elenyésző hányada rendelkezik. Így inkább Dél-Olaszország, vagy a görög szigetek színezési mintáit tudjuk követni az ország bármely pontján, ahogy a 70-es években a tiroli, vagy az alsó-ausztriai, alpesi építészeti stílust láthattuk. Egyszer egy neoromantikus, elegáns önkormányzati díszterem színezésében kérték tőlem a „jászos kék” színt, de a próbafestés után önként elálltak az ötlettől.

Ön tanár és számos konferencia szakmai előadója. Mit lát, hol tart a hazai színképzés? Mennyire tudatosak a fiatal tervezők a színek használatában? Érzékel előrelépést?
Hazánkban sok helyen tanítanak színelméletet, de legtöbbször a Johannes Itten féle könyvből, amit már pl. a Nemcsics-féle Színdinamika és Színes Környezettervezés című könyv sokban meghaladott, ez annál sokkal részletesebb, átfogóbb mű. Sokszor a személyi kapcsolatok, szimpátia hiánya, vagy a presztízsért folytatott küzdelem és az egyetemek túlélésért folytatott harca akadályozza meg, hogy a legújabb tudományos eredmények eljussanak a hallgatókhoz. Én a fiatal építészekre vagyok rálátással, náluk határozottan megfigyelhető a színek iránti érdeklődés. Pár éve az összes hangsúlyosabb kecskeméti építésziroda fiatal munkatársának tartottam egyszerre előadást a panelszínezésről – akikben szép számmal ismertem meg régi hallgatóimat – nagyon színvonalasan és koncepciózusan is oldották meg a városszínezési feladatokat. Színdinamika Szakmérnöki Műhelyünk is töretlenül működött az építőipari válság időszakában is, legfőképpen az itt végzett hallgatók jelentik a garanciát arra, hogy a szín mindig kifejező erő marad az építészetben. A jövőben is várjuk szeretettel az újabb jelentkezőket!

Az idei évben az Év Homlokzata Pályázat 2014 zsűrijében is helyet foglal. Örült a megkeresésnek? Milyen szempontok alapján fog zsűrizni? Milyen pályaművek beérkezésére számít?
Nagyon örültem és megtiszteltetésnek vettem a felkérést! Az előző évek folyamán beérkezett anyagokat is módomban volt tanulmányozni, meglepő mennyire színvonalas, és a színekhez értő módon viszonyuló munka is volt a pályázati anyagokban. Persze sokszor a díjnyertes épületeknél nem igazán volt a színeknek meghatározó szerepe. Ezt egy árnyalatnyit még a régi beidegződés továbbélésének tartom, miszerint a szín nem fontos hatótényező egy épületnél. Mint vizuális pedagógiával és formatannal is foglalkozó egyetemi oktató - egy olyan hangsúlyos tanszékről, ami a magyar építészképzés esztétikai kérdéseiért felelős - állíthatom, egy épületnél a forma, a szín, az anyaghasználat és az ezekkel közvetíthető gondolat és kifejezés egyenrangúan fontos! Így én szeretném a szín lemaradását korrigálni ebben a rangos testületben, az értékelésnél.

Magánemberként, mely színek azok, amelyek közel állnak a szívéhez? Miért?
Velem nehéz színpreferencia tesztet kitöltetni, mert én minden színt szeretek, szerintem minden árnyalatnak meg van a maga helye, műfajoktól és témáktól függően a művészetben. Nem szeretem az olyan alkotókat, akik csak megszokásból használják ugyanazokat a színeket, egy szokatlan árnyalattól lebénul a kezük, képtelenek megoldani a feladatot. Számomra mindig több szín viszonyulásából teremtődik meg a harmónia, ott van a titok elrejtve, minden szín rajta van minden ember lelkivilágának palettáján, csak talán néhány árnyalat dominánsabb.  Ha minden funkciótól elvonatkoztatunk, hozzám talán a pompei vörös és a flamand, gyöngyházszínű halvány szürkéskék kettőse áll a legközelebb, kifejezve a szenvedély és a meditáció kettősségét.

2014. március 3.