Állnak a falak

Már nyár közepén beköltözhet az egyik család abba a házba, amely a Baumit és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint további négy építőipari vállalat által felajánlott 10 millió forint értékű terméktámogatásból valósult meg. A Baumit és a patronálók 2011 év elején indították útjára a „NagyCsaládiHáz” nevű pályázati projektet kifejezetten a három vagy több kisgyermeket nevelő családok részére.

A nyertes két családi ház egyike július végére elkészül, míg a másik épületbe várhatóan ősszel költözhetnek be a kicsik és nagyok. A NOE és a támogatók célja, hogy – a jövő generációiért érzett társadalmi felelősségvállalás jegyében – pályázati lehetőséget biztosítsanak azon nagycsaládok részére, akik kizárólag saját erőből nem tudnak három vagy több gyermekük számára megfelelő méretű, élhető, egészséges és nem utolsó sorban energiatakarékos otthont biztosítani.

A felkínált építőanyag között szerepel a Baumit hőszigetelő rendszere Baumit Pro Hőszigetelő Rendszer) is, amely olyan korszerű otthon megépítésében segíti a családokat, amelyben az egészséges lakóklíma az alacsony rezsiköltséggel párosul. Az otthonok melegséggel, szeretettel, élettel való megtöltése azonban már a családok feladata lesz.