Magyarország

Baumit Life Challenge építészeti pályázat

2018.03.28.

324 épület szerepel a Baumit Life Challenge nemzetközi építészeti díján. A jelölések 26 országból, Európából és Kínából érkeztek. A nemzetközi zsűri hat kategóriában választja ki a díjazott épületeket, ezek a családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás műemlék-felújítás és speciális struktúra. A kategória díjak egyenként 6 600 eurót érnek. A fődíjat pedig az az épület nyeri el, amelynek a homlokzati kialakítása a legkülönlegesebb, ennek a díjnak az összege 9 900 euró. Az összeget a díjnyertes épületek építész tervezői, illetve tervező irodái kapják. 

Az eredményhirdetés június 14-én lesz Pozsonyban. A pályázaton részt vevő épületek oldalon szerepelnek. 

Közönségszavazás nyereménysorsolással

A díj kiírója, a nemzetközi Baumit közönségszavazást is hirdetett a lifechallenge.baumit.com oldalon. Az épületeket regisztráció után 1-10 pont között lehet értékelni. A kategóriánkénti legmagasabb pontszámot kapott épületek építészei oklevelet kapnak. A regisztráció során lehetőség van arra, hogy a szavazatot leadó érdeklődők jelentkezzenek egy sorsolásra, amelyen egy kétszemélyes utazást lehet nyerni a Baumit Life Challenge díjátadó ünnepségére Pozsonyba. 

Magyarország 21 épülettel vesz részt a pályázaton

CSALÁDI HÁZ KATEGÓRIA

Ház és víz

építész: Tóth Project Építésziroda

A Tóth Project Építésziroda számára nehéz lett volna az épített környezethez alkalmazkodó épületet tervezni, hiszen a Balaton parti nyaralótelepül és építészetileg vegyes: a kis bungalótól, a „minél nagyobb, annál több szoba kiadható” kaszárnyához hasonló épületekig minden megtalálható itt. Azonosulási pontként a modernista épületek szolgáltak, ez a stílus a horizontális kiterjedésben és a nagy üvegfelületekben nyilvánul meg. A homlokzat vakító fehérségét fokozza a medence vizének tükröződése. Ezt szürke, vakolt felületek és fabetétek törik meg. Az épületet a kíváncsi szemek elöl pengefalak és fémkeretes álhomlokzatok védik, míg a kert és a medence felé a nyitottság volt a cél, ezt hatalmas teraszajtókkal érték el.

Az alaprajzi elrendezés is a nyaraló funkciót szolgálja. A 180 négyzetméteres egyszintes épület két folyosóval összekötött tagjában lehetőség van a vendégek elkülönülésére. A belső tér tökéletes összhangban áll a homlokzattal. Uralkodó a fehér szín, a szögletes berendezést csak 1-1 lámpa vagy a falióra íves formája töri meg.

Modern villa

építész: ARX Építésziroda

Budapesten, a budai oldal elegáns kerületében épült ez a 350 m2-es családi villa, amely négy szinten helyezkedik el egy erősen lejtős, déli fekvésű telken. Az épülettömeg formálásánál a Bauhaus épületek formavilágának megidézésével érték el az építészek azt, hogy a „nagy fehér kocka” a minimál stílusú épületekkel ellentétben barátságos családi otthon legyen és beleolvadjon a földrajzi környezetbe. Ehhez a színválasztás, a meleg szín használata is hozzájárul. A földszinti teraszhoz mind funkcionálisan, mind látványban kapcsolódik a kerti medence. A terasz és a medence egy szinten helyezkedik el a földszinti családi térrel, a nappalival és a konyhával. A szülői háló és a gyerekszobák íves teraszai a kertre, a medencére és a csodás panorámára lettek komponálva. A tetőterasz pihenést és közösségi funkciót is szolgál, ugyanakkor ide, a „város fölé” került a mindentől félreeső dolgozószoba.

A lakóépület a környezettudatosság szellemében épült. A legkorszerűbb homlokzati hőszigetelésről a Baumit open rendszer gondoskodik. A nyílászárók tudatos tájolása, méretválasztása és árnyékolása segít a hőszivattyús épületgépészeti rendszer működését. Ez, és a felszerelt napelemek minimalizálják az energiafogyasztást.

A homlokzat tartósan szép megjelenéséért NanoporTop vékonyvakolatot választottak, mely fehér, és a nyílászárókkal pontosan megegyező, világosbarna színben került az épületre. A homlokzat nyugodt színvilága a belső terekben folytatódik.

Kis családi otthon

építész: Jahoda és Páricsy Építésziroda

Az építészeknek minden empátiájukra szükségük volt, amikor felkérték őket, hogy egy család részére rendkívül alacsony építési költségű és a későbbiekben takarékosan fenntartható otthont tervezzenek. Az eredmény egy valódi minimál ház lett, amit nem az építészeti divatirányzat, hanem a szükség tett ilyenné.  A háznak mind alaprajzi szerkesztése, mind tömegformálása oldott, modern, a tájolási és kilátási szempontokat helyezi előtérbe. Az első, amin kis költségvetésű épületeknél spórolni lehet, az alapterület. A mindössze 90 m2-es házba jól használható konyhát, nappalit és 3 kényelmes méretű szobát, valamint tárolókat sikerült elhelyezni.

A költségek csökkentésére az építészek olyan technológiai fogásokat kerestek, amitől könnyebben (olcsóbban) volt kivitelezhető az épület. A szerkezet megválasztásában kerülték a nagy fesztávokat és a tartószerkezet ismétlődését. A zárófödém a tetőszerkezet is egyben. A végeredmény egy 3°-os lejtésű zöldtetős rétegrendű lapos tetős épület lett. Az épületmagasság jó megválasztása is lehetőséget adott a takarékoskodásra, miközben a helyiségek nem lettek nyomasztók. A tágasság érzetét fokozza az, hogy a belmagasság a hálózónában átlagos, 2,65 méteres, a nappali-konyha térben, illetve a terasznál reprezentatívabb 3,05, illetve 3,20 méteres. A tető emelkedése ezzel lendületet, optimizmust sugároz és differenciált belső tereket eredményez. A takarékosság nem lehetett fontosabb szempont az egészséges lakókörnyezet megteremtésénél, ezért az épület klímahomlokzatot (open hőszigetelő rendszert) kapott, a minimál stílushoz jól illő CreativTop Fine 1.0 vakolattal, mely fehér színével is fokozza a családi otthon puritánságát. Kis luxus az egyszerűségben a kinyúló tető alatti tároló, illetve a kémény kiemelése speciális Metallic Titan homlokzatfestékkel. Ez a kis ház jó példa arra, hogy alacsony költségvetésű épület is megvalósítható kompromisszumok nélkül.

Átlátszó ház

építész: Tóth Project Építésziroda

Budapestnek ezen a részén régen szőlősorok voltak, mostanában pedig az egyre kijjebb húzódó városlakók családi házas övezete lett.  Az egykori szőlőskertekre ma már csak a jellegzetes „nadrágszíj” forma telkek emlékeztetnek. Egy ilyen, 2300 négyzetméteres hosszú telekre épült a Tóth Project építésziroda által tervezett 450 négyzetméteres családi villa is. A ház tervezésének kiindulópontja a telek lejtése volt. Ezért a ház a bejáratánál olyan, mintha egyszintes lenne, ám fokozatosan kétszintessé válik és kinyílik a kertre.  A fehér vakolt felületű korpuszt hatalmas üvegfelületek, tolóajtók töltik ki, és ez a transzparens homlokzat néz a kert, a panoráma felé.

Az elegancia, a visszafogott anyaghasználat a belső terekben is jellemző, tágas, levegős a tér. Egy belsőépítészeti bravúrt is rejt a ház: a terek közös találkozási pontjában az emeleti szinten, a födém felé nyitott üveg kubus épült, amiben egy több mint százéves olajfa áll.

Panorámás fehér hasábok

építész: ARX Építésziroda

A Budapest hegyvidékén található családi ház négy szinten, 1000 négyzetméteren helyezkedik el. Különlegessége a 270 fokos panoráma a Duna felé. A belső elrendezés központi eleme a lépcső, amely kiváltja a folyosókat is. A nappali és az étkező meghosszabbítása a fedett terasz és  medence, melynek üvegfala közvetlen kapcsolatot teremt a kertel. Az emeleti hálószoba terasza pedig trambulinszerűen messze kinyúlik az alsó szint felé, árnyékot adva a nyári hőségben.

A homlokzat vakolt felületeinek fehérségét antracit burkolat és nyílászárók, illetve árnyékolók törik meg. A homlokzat színvilága a belső térrel is harmonizál.

Az épület gépészetileg is a legmodernebb technikával felszerelt.

TÁRSASHÁZ KATEGÓRIA

Metallic lakások

építész: Mester Építész Stúdió

A Budapest zöldövezetében épült négylakásos társasház építése során a költségkeretet túllépték, ezért a beruházó dilemmája az volt, hogy elhagyja-e az épület karakterét markánsan befolyásoló réteges kőburkolatot, vagy más megoldást keres. Az építész ekkor választotta a Baumit CreativTop modellező vékonyvakolatát az eredeti kőburkolat helyére. A homlokzat nagy részére fehér vakolat került, ezt fémlemezzel választották el a sötétszürke CreativTop Trend Silk és Fine felületektől, melyeket fésűs technikával hordtak fel és Metallic homlokzati dekorációs festék Titan árnyalatával tettek még különlegesebbé.

Az építész, Mester István szerint az építészeti szándék meg tudott jelenni és az építtető is a keretein belül tudott maradni, mindenki megelégedésére és örömére, nem beszélve arról, hogy az épület is nagyobb esztétikai értékkel bír. 

SIDI ANGEL társasházak

építész: Lamro Építésziroda

Budapest 13. kerületében történt az elmúlt években a legtöbb lakásépítés. A Sidi Angel lakópark elhelyezkedése miatt különösen előnyös a városlakók számára, mert kiváló a tömegközlekedése, ugyanakkor a Duna folyó közelsége remek kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújt.

A projekt 328 többféle méretű (27-116 m2) és kialakítású lakásból áll, melyeket négy tömbben helyeztek el. A földszinten üzlethelyiségeket alakítottak ki, a parkolás háromszintes mélygarázsban lehetséges. A mélygarázsok feletti szabad területen közösségi parkot alakítottak ki játszótérrel, az első, a hetedik és a nyolcadik emeleti lakóknak saját használatú kertrészük, illetve tetőteraszuk is van.  Az épületet négy önálló közlekedőblokk köré szervezték gyalogos bejáratokkal, illetve a mélygarázsból felvezető bejáratokkal. A közlekedőblokkok és a folyosók egy-egy nyitott, üveggel fedett átrium köré szerveződnek.

Lakások a folyó közelében

építész: Török Csongor

Szegeden, csupán 200 méterre a Tisza parttól épült ez a 25 lakásos társasház 35-80 m2-es lakásokkal az 1. és a 2. emeleten, a tetőtérben pedig 100 m2-es penthouse lakásokkal. A földszinten garázsok, üzlethelyiség és egy iroda épült meg. A beruházó célja az volt, hogy a beépíthető területet maximálisan kihasználják, minden lakáshoz tartozzon terasz és energetikailag gazdaságos legyen, melyet kiváló nyílászárókkal, 15 cm vastag hőszigeteléssel és hőszivattyús fűtéssel oldottak meg. Az építész egyszerű, mégis impozáns homlokzati megoldást tervezett. A felületet hófehér sávokkal osztotta fel vízszintesen, és ezek kötik össze az emeleti szinteket is, játékos felületet képezve. A sötétszürke földszint után felfelé egyre világosabb lesz az épület, a nagy üvegfelületek pedig könnyűvé teszik. A fehér mellett az antracit szín tűnik fel az épületen, amely erős kontrasztot képez. A telek adottsága miatt az épület szabálytalan U alakú. 

Erkélyek háza

építész: L Stúdió Épülettervező Kft.

A várostervezők örökös dilemmája, mi legyen a viszonylag kis területen, szétszórtan elhelyezkedő egykori ipari területekkel. Győr, az egyik legjelentősebben fejlődő magyar város, autógyártó központ (Audi) és egyetemi székhely települt ide az elmúlt évtizedekben, így a lakások iránti kereslet növekszik.  Az L Stúdió által tervezett lakóépület-együttes is egy olyan telken helyezkedik el, amely egykor egy ipari terület széle volt, az utca egyik felén zárt sorú egy vagy kétszintes épületek vannak, a másik oldalán pedig új társasházak építése vált lehetővé. Az 5 darab, egyenként 17 lakásos tömb is a zártsoros, előkertes építészeti hagyományt követi. A házak négyszintesek, így nem nyomják agyon a széles út túloldalán lévő épületeket. A pincékben teremgarázs, a három első szinten 1-2 hálós kislakások, míg a legfelső szinten nagyobb, teraszos penthouse lakások vannak. Minden lakáshoz tartozik loggia, ezzel is igazodik az épület a külső városrészben lakók életformájához. Az épületegyüttes kifejezetten hosszú, körülbelül 120 méter, a homlokzati megjelenést színezéssel tették változatossá. Hangsúlyos homlokzati elem lett a minden lépcsőházon kialakított rendszerében hasonló, de eltérő formájú és színű loggia-mellvéd rendszer. Ezek a visszafogott színű loggiák kellemes, kontrasztos hatást keltenek a fehérre vakolt homlokzati fal előtt. Az épület további vizuális tagolását a keskeny, a fő homlokzat síkjából „visszahúzott” függőleges szakaszok segítik, ezek középszürke színt kaptak, ezzel is erősítve az elválasztó hatást.

Optimalizált épület

építész: Kajdócsi Építész Stúdió

Budapest dél-nyugati határában, Gazdagréten, kiváló infrastruktúrájú helyen, mégis sok zöldterület közelében épült ez a 66 lakásos ház, amely méreténél fogva nagy feladat elé állította az építészirodát, mert teljesítenie kellett a beruházó két fontos kritériumát: az alacsony öko-lábnyomot és a költségoptimalizálást. A rendelkezésre álló területet szinte teljesen beépítették, ezért a nagy tömeg tagolása is szempont volt. A ház két épülettömbből áll, melyeket a földszint feletti zöldtető fogja csokorba, így az alsó lakásokhoz saját kertrész és közösségi zöld terület is létrejöhetett. A társasházi épületekre jellemző mélygarázs is elmaradt, annak öko-lábnyom vonzata és a beruházói büdzsé szigorúsága miatt. Az épület közlekedési rendszerét két nyitott lépcsőház alkotja liftekkel és függőfolyosókkal. Az építészek ezzel kifejezték tiszteletüket a Budapestre jellemző körfolyosós házak iránt, melyeknek egyszerű, jó légcserét biztosító, energiatudatos rendszere itt új értelmezésben jelenik meg. Funkciója megmaradt, esztétikájában szinte ki-be fordítja a homlokzatot, ahogy előbújik, majd eltűnik az épületen a folyosó.  A homlokzatot ezen kívül egyszerű geometriájú „beharapásokkal” is tagolták, minderre a különböző színek alkalmazásával erősítettek rá. A színek információs rendszerként is szolgálnak. Az egy szinten lévő homlokzati ablakokat szürke szalaggal fogták össze. Mindezzel a nagyméretű épület mozgalmas, harmonikus és emberközpontú lett. Az épület fűtése, hűtése, valamint meleg víz ellátása a legkorszerűbb, energiatakarékos levegős hőszivattyús rendszerrel működik. Ez a gépészeti rendszer, valamint a kiváló hőszigetelés és a háromrétegű üvegezésű külső nyílászárók lehetővé tették az épület legmagasabb szintű A+ energetikai besorolásának elnyerését.

KÖZÉPÜLET KATEGÓRIA

Közép-európai Egyetem

építész: O'Donnell+Tuomey Ltd., Teampannon Kft.

Budapest belvárosában négy egykori arisztokrata palota és bérház épületegyüttesének egybeépítésével és egy új épületszárny hozzátoldásával épült fel a Közép-európai Egyetem (CEU) campusa.

2011-ben az egyetem nemzetközi építészeti pályázatot írt ki a több épületből álló tömb összekötésére és ezzel együtt egy modern európai egyetem eszmeiségét tükröző campus létrehozására. A pályázatot a Dublinban székelő ír O'Donnell+Tuomey Ltd. és magyar partnere a budapesti Teampannon Kft. nyerte meg.

A projekt során az egyetem addig különálló épületrészeit kellett összekötni az építészeknek úgy, hogy tiszta, világosan olvasható láncba fűzzék ezeket, egységbe foglalják a régit és az újat. A belső udvarokat mind horizontális, mind vertikális, mind diagonális értelemben összekapcsolták egymással. Az épületek közötti új átnyitások, passzázsok csökkentették a zavaros közlekedők számát és megszüntették a zsákutcákat. A közlekedőrendszer világos rajza az építészek szerint javította „a campus szellemi térképének olvashatóságát”. A régi és az új épületeken zöld terasztetőket, egyfajta „budapesti függőkertet" alakítottak ki, amelyek emelik a projekt környezeti fenntarthatóságának fokát. A fedett tér által temperált belső környezet és a természetes szellőzés biztosítja az alacsony karbonkibocsátást.

Az átalakítás során Baumit Star ásványi hőszigetelő rendszert, SilikatTop és SilikonTop vakolatokat alkalmaztak.

Passzívház óvoda

építész: Archikon Kft.

Magyarország első passzív-ház középülete, a Meséskert óvoda, amely a főváros XIII. kerületében, az egyik legsűrűbben lakott, forgalmas részen fekszik, magas panelépületek és egy irodaház veszik körül. Nehéz volt az építészeknek gyermeki vidámságot teremteni ilyen helyszínre.

A 400 gyerek nappali otthonát: csoportszobákat, kiszolgáló helyiségeket három épített szinten rendezték el, de a legizgalmasabb felettük található. Az egész épület tetejét elfoglalja az „ötödik homlokzat”, azaz a tetőterasz, melyen színpadot, játszóteret, tornázásra alkalmas területet alakítottak ki. A fedett tető alatti részben, esőben vagy erős napsütésben is a szabadban lehetnek a gyerekek. Az óriási tetőterasz kivágásai a gyerekek foglalkoztató játékaiból ismert háromszög, kör és négyzet alakúak.  A belső kialakítás is olyan, mintha maguk a gyerekek lettek volna az építészek. A tetőkert üvegfödémjén beszűrődő fény, csatornákon jut el a lejjebb lévő szintekre, és napfénnyel árasztja el az egész épületet. Az üvegpadlókon átkukucskálhatnak a gyerekek. Van itt minden, ami a gyerekeknek kell: mászófal, sószoba és két biztonságos tornaterem, valamint nagy közösségi terek. A napsütéses és a vidám színek tarkítják a fehér homlokzatot és a belteret is, a falat és a padlót mesés grafikák díszítik.

Az épület energiahatékonyságáról háromrétegű nyílászárók, a homlokzaton 25 cm és a födémen 40 cm vastag hőszigetelés gondoskodik. Az energetikai rendszer hőszivattyúval működik. A levegő szűrt, pollen- és allergénmentes, és elektroszmog elleni védelmet is beépítettek. A LED-es világítótestekben mozgás és fényérzékelő van, az árnyékolást automata motoros rolórendszerrel oldották meg.

Vizisport központ

építész: Kima Studio

A Velencei tó partján, Agárdon a 60-70-es években épült sportszálloda felújításával és bővítésével jött létre egy vízi sportközpont, amely egy felújított tornacsarnokból, egy szállodai szárnyból és egy fejlesztő központból áll, ez utóbbiban mozgássérült és speciális igényű gyermekek kezelését végzik. Az épület egyben sportiskola is, a vízi sport utánpótlás csapatát készítik fel itt. Az építészek kiválóan oldották meg azt a feladatot, hogy a meglévő és az újonnan épült épületszárnyak egységet alkossanak, ugyanakkor a különböző funkciók egymástól elkülönüljenek, ennek eszközei a burkolatváltások, a hófehér homlokzatot megtörő sötétszürke és kőburkolatok.  A homlokzat kialakításakor szempont volt, hogy modern, ugyanakkor a tájhoz illeszkedő legyen, tartós és rendszeres karbantartást nem igénylő anyagokkal és korszerű energetikai megoldásokkal.

Cementipari múzeum

építész: Intramuros Építész Kft.

Észak-Nyugat Magyarországon, Lábatlanban 1867 és 2012 között folyt cement gyártás, majd az utolsó tulajdonos megszüntette a termelést. Azzal kívánta kifejezni a megbecsülését az elmúlt 145 év cementgyártásának története iránt, hogy finanszírozta egy emlékház és tudásközpont létrehozását. A 250 m2 alapterületű múzeum épületének csaknem 296 ezer euró értékű beruházását a LafargeHolcim vállalta, az üzemeltetést pedig Lábatlan önkormányzatának adta át. Az épületben cementipari kiállítás, emlékhely és tudásközpont működik. A kiállítás anyagát évek alatt gyűjtötték össze: egykori munkatársak, civil szervezetek járultak hozzá fotókkal, videókkal, szerszámokkal, térképekkel. Az épületben kapott helyet a városi helytörténeti gyűjtemény is és egy közösségi tér, ahol egyesületi összejövetelek, előadások tarthatóak, illetve egy kávézó is működik itt.

Mesevonat bölcsi

építész: NITEO Kft.

Az építészek szerint nemcsak egy intézmény ez a bölcsőde, hanem „tájépítészeti objektum”. Két alacsony hajlású, zöldtetős épületszárnya lefut a terepszintig. Az épület hosszanti oldalával párhuzamos homlokzatok geometriája egy-egy lapos háromszöget formáz, követve a terepszintig lefutó zöldtető vonalát.

A bejárati részben egy kis közösségi park van, ahol a szülők találkozhatnak egymással, illetve kisebb ünnepségeket rendeznek itt. A tervezésnél fontos volt a fény és transzparencia, ahol csak lehetett, ott nagy, mélyen üvegezett felületeket nyitottak a kert irányába, egyrészt a benapozás érdekében, másrészt, hogy a kicsik kilássanak a kertbe. Az aula tere is átlátható, mind a játszóudvar, mind a bejárat irányába. A belső elhelyezkedésű részek fénycsatornákon keresztül kapnak természetes megvilágítást. A fehér homlokzatot vidámmá, játékossá teszik az elszórt, kisebb ablakok, a homlokzati síkba süllyesztett, és a nagy, üvegezett felületek körüli színes szálcement betétek. A telített színekkel keretezett teraszbejáratok ellenpontját a homlokzat előtt kitekerhető színes textilárnyékolók adják.

Az épület „ötödik homlokzata” a 40 cm vastag növényekkel beültetett zöldtető, amelyen szabálytalan alakú kavicsfoltokban kaptak helyet a napelemek és a szellőzőcsoportok.

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

építész: Jahoda és Páricsy Építésziroda

Pedagógusképzéssel foglalkozik az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amely új campust avatott Budapest egyik külső kerületében. Az építészek számára a koncepcióalkotás során fontos volt az általános iskolairól a főiskolai léptékre való váltás jelzésszerű, vizuális kifejezése. Az épületegyüttes két régi szárnyát kellett összekötni az újjal. Az eredeti épület az 1920-as években épült, a városrész akkori stílusának megfelelően, karakterét az építészek tiszteletben kívánták tartani, ezért csak minimális módosítást végeztek. A revitalizálást tartották szem előtt. Az eredetileg kétszintes épület magastetővel készült, egyszerű színezett vakolattal, terméskő lábazattal. Az utcai előreugró homlokzatot markáns pilaszterek tagolják. Az eltávolított terméskő lábazat helyére, a homlokzati hőszigetelés elé előre gyártott elemekből épített látszóbeton lábazat került, melynek felületére az elbontott ereszalj cizellált mintázatát jelenítették meg. A tetőtérben professzori lakásokat alakítottak ki.

Az eredeti szárnyat az 50-es években megtoldották, így az átalakítás során egy újabb korszak maradványával kellett számolni. Az újonnan emelt épületrészben a campus közösségi tere, az aula kapott helyet, itt találhatóak az előadótermek és a menza is. Az aula tetején önfenntartó zöldtető épült, ami a belső hőkomfort mellett jelentősen megnöveli a zöldterület nagyságát. A zöldtetőből fehér makettként emelkedik ki a nagyelőadó teljesen fehér tömbje. Az épület legkülönlegesebb tere a modern, kis kápolna.

A különböző tömbök egységét azonos vakolatszínnel és struktúrával érték el. A homlokzat 14 cm széles StarTherm Mineral homlokzati hőszigetelő rendszert kapott, SilikonTop vékonyvakolattal (0019 és 0176-es színben).

Az épületegyüttes falazata és a külső térelhatároló szerkezetei úgy lettek megtervezve, hogy azok a funkciónak és a környezeti terhelésnek megfelelő szintű akusztikai védelmet biztosítsanak és jövőbemutató, magas hőszigetelési követelményeknek feleljenek meg.

ENERGETIKAI FELÚJÍTÁS KATEGÓRIA

Panelház művészet

színdinamika tervező: Dr. Tari Gábor

A gyors növekedésnek indult nagyvárosokat szinte a világ minden táján ipari technológiával emelt lakótelepek veszik körül. Budapest egyik külső városrészének, Újpestnek a főépítész irodája a felújításra szoruló panelépületeknél törekszik az egységes formai és színharmónia-tani elveknek megfelelő épülethomlokzatok kialakítására, ezért felkérte a Budapesti Műszaki Egyetemen működő színdinamikai műhely művészeti vezetőjét, Dr. Tari Gábort, hogy készítse el az egyik korszerűsítésre váró tömb színezési koncepcióját.

A tervező, aki maga is képzőművész, ezzel a geometrikus, absztrakt alkotással megmutatja, hogy a panel épületek homlokzata is lehet művészeti alkotás a klasszikus murális (freskó, sgraffito) művészethez hasonlóan.

Zenei kompozícióként alkotta meg az épület homlokzatát, a zenei összhangzattan mintájára épülő színskálákat hozott létre. Érdekesség, hogy a többféle változat közül közönségszavazással választották ki a megvalósult tervet.

Mozi metamorfózis – Krauz Next Kft.

 

Építészeti mementóként szolgálnak azok az 1970-80-as években épült középületek, melyek az akkori energiapazarlás és az építészeti egyhangúság jegyeit viselik magukon. Mit lehet kezdeni velük?  Kelet-Magyarország hirtelen iparosodásnak indult városában, Szolnokon a panelházak új lakóinak kínált szórakozási lehetőséget a ’70-es években épített Tallinn mozi. Már jóval az internetes filmletöltési lehetőség megjelenése előtt, a kábeltévé és videotékák elterjedésekor a mozi funkcióját vesztette és bezárt, az épület pusztulásnak indult.  Új tulajdonosa egy modernkori szabadidős tevékenység helyszínévé alakítatta át, fitnesztermet nyitott az épületben. A külső-belső felújításra szoruló, az eredeti stílusában jellegtelen épületből a környező panelházak környezetébe illő, mégis ízig-vérig modern épület lett, a homlokzat egyszerű átalakításával. Érdekesség, hogy a szürke környezetből éppen vagány sötétszürke színe emeli ki az épületet, melyet fehér kontúrjai tesznek látványossá. A homlokzaton szabálytalan ritmusú metszések törik meg a nagy, sötét felületet.

MŰEMLÉK-FELÚJÍTÁS KATEGÓRIA

Szt. Gellért Gimnázium

építész: Kima Studio

A kor budapesti építészetére jellemző historizáló stílusban épült az iskola 1883-ban az I. kerületi Krisztinavárosban. Különlegessége volt, hogy tornatermet is építettek hozzá. A kétszintes épület egyszerű homlokzatát timpanonokkal, osztó és konzolos ereszpárkányokkal díszítették, a sarokbejárat rizalitot kapott, a földszinten vakolat kváderezés volt. Mindezen értékek megőrzését tűzték ki a felújítás során. Az épület energetikai korszerűsítése is megtörtént: a belső udvar felüli homlokzat hőszigetelést kapott, a külső homlokzaton vakolat-felújítás és színezés történt. Megújult a magastető, a fűtési rendszer, új nyílászárók készültek és napelemmel szerelték fel az épületet. Érdekesség, hogy a belső homlokzat nyílászárói feletti díszek előre gyártott hőszigetelő profilból illetve gipsz tagozatból készültek.

Nosztalgikus állomásépületek

építész: UVATERV

Az 1900-as évek első évtizedeiben hatalmas vasútépítések történtek Magyarországon. A fővárost az érseki központtal, Esztergommal összekötő 60 kilométeres szakasz állomásai egységes arculatot mutattak, a hegyes-völgyes tájba szépen illeszkedtek az épületek, akár egy vasútmodell terepasztalának elemei.

Az elmúlt évtizedek azonban nyomot hagytak az épületeken, ám a vasútvonal korszerűsítésével egy időben, jelentős, részben Európai Uniós forrásból, az állomások felújítására is lehetőség adódott.

A felújítás építészeti koncepciója az volt, hogy visszaadják az épületek eredeti, nosztalgikus hangulatát, miközben új, innovatív anyagokat alkalmazzanak az épületkárok kijavítására és egy tartós, hosszú ideig szép, energetikailag is korszerű, homlokzati hőszigetelő rendszerrel ellátott homlokzatot alakítsanak ki.  A színválasztásra is az egységesség jellemző. Az egyenes falsíkokon púderszínt, a sarkok és a nyílászárók kiemelésére fehér árnyalatot alkalmaztak. A nosztalgikus állomásépületek idáig a Budapesthez közeli Solymár, Pilisvörösvár és Piliscsaba településeken újultak meg, és a vasútvonal további állomásait is nemsokára felújítják.

Amazon ház

építész: Közterülettervező Zrt.

A Balaton fővárosában, Keszthelyen épült az 1780-as években a település első szállodája, az Amazon szálló copf stílusban, amely a rokokó és a klasszicizmus közötti átmeneti építészeti stílus volt a 18. században. Az épület a város belvárosában helyezkedik el, a főúri Festetics-kastély szomszédságában. Az egykori elegáns hotel az 1990-es évek végére egyszerű étteremként és presszóként működött. A teljes pusztulástól a magyar nemzeti kastély és várfelújítási program mentette meg, amikor a város kastélymúzeumának kezelésébe került és elkezdődhetett rekonstrukciója. A homlokzatot a falakig lebontották, az eredeti nyílászárók méretének megfelelően visszaállították a homlokzat nyílásait, miközben korszerű anyagok használatával adtak többletértéket az utókor számára.

A belső tér is átalakult. Mára a keszthelyi Festetics-kastélymúzeum részeként üzemel rendezvényközpontként, illetve a látogatóközponti részben itt kapott helyet a „Főúri utazások, úti kalandok” című interaktív kiállítás, melyen az elmúlt századok utazásainak történetébe, az egykori kocsik, hajók, autók és a léghajók világába tekinthetnek be a látogatók.

Vendégház, Zirc

építész: Márkus Gábor

Nyugat-Magyarország erdőkkel ölelt hegyei közt található kisváros Zirc, amely a ciszterci rend apátságáról híres. Az 1700-as évek közepén épülhetett az a gazdasági épület, amely az építész Márkus Gábor és családjának tulajdonában áll. Először az egykori fogadó épületét újították fel, majd a mellette álló épület bontása következett volna. A sokszor átalakított, romos ház vakolatrétegeinek megbontása után előkerültek a boltíves ablaknyílások, a több évszázados kő-tégla vegyes falazat, ezért az építész kutatni kezdte az épület múltját a város helytörténészeinek segítségével. Arra az elhatározásra jutott, hogy bár nem áll műemléki védettség alatt a lepusztult épület, és száz építészből kilencven lebontotta volna, mégis megmenti és felújítja. Már az induláskor tudta, hogy ez egy jelentős, soha meg nem térülő beruházás és úgy tekintett rá, mint hobbijára és ebben családja is támogatta. Elhivatottságában segítette a város közössége. A felújítás saját kivitelezésben készült, melynek során a Baumit szaktanácsadóinak segítségét vette igénybe. A falazat felújításánál Sanova rendszert, a homlokzat kialakításában Star Mineral hőszigetelő rendszert alkalmaztak, a feltételezett eredeti homlokzathoz hasonló felületet CreativTop modellező vékonyvakolattal alakították ki. Az épület ma vendégházként üzemel.