Magyarország

Műalkotás alternatív anyagokból

A Baumit építőanyagaiból készült szobrot avattak a Construma szakkiállításon.

2014.04.03.

A 33. Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon csodálhatta meg először a nagyközönség azt az építőanyagok felhasználásával készült szobrot, amely a Bergman Galéria és a Baumit Kft. együttműködésének köszönhetően jöhetett létre. A helyszínen Gajzágó György, a Bergman Galéria tulajdonosa, és Hülber Attila a Baumit építész tanácsadója beszélt az elkészült alkotásról a jelenlévő újságíróknak és az érdeklődő közönségnek. 

2014. április 3-án, csütörtökön, a Hungexpo-n megrendezett 33. Construma kiállításon mutatta be először a nagyközönségnek a Bergman Galéria, a „sCULTURE- projekt" keretén belül megvalósult alkotását: a Baumit Kft. által biztosított építőanyagok felhasználásával készült 150 kg-os szobrot Kaï Bergman, jelenleg Londonban élő magyar származású kortárs művész álmodta meg.

„Projektünk célja, hogy egy egész évre kiterjedő, és folyamatában működő kortárs szobrászati programot indítsunk útjára. Ennek első lépéseként, megrendeztük február végén első Kortárs Szobrászati Szakmai Konferenciánkat" - mondta el a helyszínen Gajzágó György, a Bergman Galéria tulajdonosa. „A galéria további célja, hogy a legkreatívabb szakmai közönséghez közelebb hozza, és a hazai gyakorlatba integrálja a kortárs művészet nemzetközi gyakorlatában alkalmazott szemléleteket, valamint új anyagokat és technológiákat, ezáltal vérfrissítést hozva a hazai szobrászatba, és támogatva annak fejlődését. Ez a szobor jó példája az új technológiák bemutatásának: alternatív anyagok felhasználásával készült, ezekért pedig hálásak vagyunk a Baumit Kft. -nek" - tette hozzá.

A Construmán kiállított „Solutions" („Megoldások") című attraktív, sárga-lila színű, ovális alkotás tehát Kaï Bergman művészi elképzelése nyomán jött létre, amelynek különlegessége, hogy a szobor tömegformálását a klasszikus épületszigetelésre is használható fehér polisztirol hőszigetelés alkotja, színes felülete pedig Baumit CreativTop modellező vékonyvakolat és Baumit NanoporTop festék felhasználásával készült.

„A szobor bevonatolását a Baumit szakemberei, Nagy Ferenc és Vegera László készítették el: az anyag ellenáll mindenfajta időjárási körülménynek. A Jafer által formált polisztirol tömegre felhordott kéreg és a végső felületképzés, az épületeken alkalmazott hőszigetelő rendszerek kivitelezésével megegyező módon került kialakításra. A kéreg erősítéséhez használt üvegszövetet Baumit StarContact ragasztótapaszba ágyaztuk, a megfelelő PremiumPrimer alapozás után a Baumit CreativTop Max (szórt felület), CreativTop SFine (festett felület) vödrös előkevert modellező vékonyvakolat, majd az öntisztuló tulajdonságokkal rendelkező NanoporTop homlokzati falfesték került fel a Baumit LIFE 0682, és 0022-es színeiben. A szobor talapzatához Baumit SzárazBeton terméket használtunk, míg a zsaluzást a DOKA közreműködésével végeztük" - tudtuk meg Hülber Attilától, a Baumit építész tanácsadójától a helyszínen.

„A szobor végleges helyét egy magyar művészeti intézmények, szervezetek számára kiírt pályázat keretein belül szeretnénk eldönteni. Így ez a szép, színes, kortárs művészeti alkotás méltó helyre kerülhet a kiállítás után" - tette hozzá.

„A Baumit Kft. régóta elkötelezett a művészetek iránt. Amikor a Bergman Galéria megkeresett minket a projekt ötletével, azonnal igent mondtunk, hiszen egy ilyen innovatív és értékes kezdeményezésben mindig öröm részt venni" - mondta el Illy Gábor, a Baumit Kft. ügyvezetője a projekt kapcsán.