Magyarország

Szakma Sztár Fesztivál 2017

A kőműves-hidegburkoló tanulókat a Baumit is jutalmazta.

2017.04.27.

2017. április 24-26. között rendezték meg a budapesti Hungexpo területén a X. Szakma Sztár Fesztivált, amely szakiskolai és szakközépiskolai tanulók versenye. Az esemény szervezője a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A résztvevők közel 100 oktatási intézményből érkeztek, a versenyeken kb. 200 tanuló és felkészítő szaktanáraik vettek részt.

A fesztiválon a végzős szakiskolások a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, a szakközépiskolások az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny díjaiért mérték össze tudásukat, azok a diákok, akik ezt megelőzően a megyei válogató versenyek nyertesei voltak.

A kőműves-hidegburkoló kategóriában, melyet a Baumit támogatott, 8 diák jutott be a döntőbe, akiket felkészítő tanáraik kísértek el a versenyre. A zsűri, azaz a versenybizottság tagja volt Széles László, a Baumit munkatársa.

A versenyzőknek a következő feladatsort kellett elvégezniük: L alakban falat építeni, belül vakolni, majd csempét rakni; a külső falra pedig homlokzati hőszigetelő rendszert kellett feltenniük.

Az értékelés szempontjai voltak: a szakmai ismeretek elsajátítása és alkalmazása, méretpontosság, a korszerű anyagok előírásszerű beépítése és az elkészült mű esztétikus megjelenése.

A feladathoz szükséges alapanyagok között szerepel a Baumit MauerMörtel 30 falazóhabarcs, az UniPutz vakolat és a StarContact ragasztótapasz. 

Az anyagok biztosításán túl a Baumit a versenykategória dobogósainak és felkészítő tanárainak pénzjutalmat ajánlott fel, valamint a 4-8. helyezett versenyzők a felkészítő tanáraikkal együtt Baumit ajándékcsomagot kaptak.

A tanulmányi verseny kőműves-hidegburkoló kategóriájának első helyezettje Adorján Andor, a Szekszárdi Szakképző Centrum Vályi Péter Szakképző Iskolájának végzős diákja lett. Andor sikeréhez felkészítő tanára, Németh István járult hozzá. Mindkettőjük számára 100-100 ezer forintos pénzjutalmat adott át a Baumit.

A második helyezést Tóth Krisztián szerezte meg (Kecskeméti Szakképző Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, felkészítő tanár: Péity Márta). Mindkettőjük teljesítményét 75-75 ezer forintos pénzjutalommal ismerte el a Baumit.

A harmadik helyen Garai Gábor végzett a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának tanulója, őt szaktanára, Molnár Imre készítette fel a versenyre. Ők 50-50 ezer forintos pénzjutalmat kaptak a Baumittól. 

Valamennyi további helyezett diák és szaktanár munkáját a Baumit egy-egy ajándékcsomag átadásával köszönte meg.

Gratulálunk a nyerteseknek és a résztvevőknek!